Online MLM

Lúgosító kávé

MLM hálózatépítés őszintén

DXN kávé

Pozitív Változás az ÉLETben

A húsvét a keresztények legfontosabb ünnepe, de a tavaszvárás, a tavasz eljövetelének ünnepe is.

A Biblia szerint Jézus – nagypénteki keresztre feszítése után – a harmadik napon, vasárnap feltámadt.
Helyettes áldozatával megváltotta minden ember bűnét, feltámadásával pedig győzelmet aratott a halál felett.

A húsvét egybeesik a tavaszi napéjegyenlőség idején tartott termékenységi ünnepekkel is, melynek elemei a feltámadás, az újjászületés.

Stábunk látogatást tett a Magyar Mezőgazdasági Múzeumban, ahol az előző évek hagyományait folytatva, különleges húsvéti kiállítással és játékkal várták a látogatókat.

A csaknem 1000 négyzetméteren elterülő interaktív kiállításon megismerkedhetünk a húsvét történetével és hagyományőrző szokásaival, valódi díszített és óriás hímes tojásokban gyönyörködhetünk. Megtudhatjuk mit jelent a barkaág, miért a nyúl hozza a tojást, és mi köze van az egészhez a báránynak. Ha pedig a szellemi akadályverseny állomásait végigjárjuk, bezsebelhetjük a jól megérdemelt jutalmat.

Filmünkben bemutatunk néhány ott dolgozó nép- és iparművészt.
Tekintsék meg 6 részből álló videónk 2. részét, melyben Báling Lászlóné (Aranka) hímestojás festő iparművészt mutatjuk be.

Kellemes húsvéti ünnepeket, a videóhoz pedig jó szórakozást kívánunk!

Get the Flash Player to see the wordTube Media Player.

Kucsszó: ,

Kapcsolódó videó

  • Berszánné Román Erzsébet – tojáshímző /2008. Húsvét Stábunk látogatást tett a Magyar Mezőgazdasági Múzeumban, ahol az előző évek hagyományait folytatva, különleges húsvéti kiállítással és játékkal várták a látogatókat. A videóban Berszánné Román Erzsébet tojáshímzőt láthatják.
  • Batiz Ildikó – csuhéból dísztárgy készítő /2008. Húsvét Stábunk látogatást tett a Magyar Mezőgazdasági Múzeumban, ahol az előző évek hagyományait folytatva, különleges húsvéti kiállítással és játékkal várták a látogatókat. A videóban Batiz Ildikó, csuhéból dísztárgy készítőt láthatják.
  • Rózsa György – tojáspatkoló /Húsvét 2008. Stábunk látogatást tett a Magyar Mezőgazdasági Múzeumban, ahol az előző évek hagyományait folytatva, különleges húsvéti kiállítással és játékkal várták a látogatókat. A videóban Rózsa György tojáspatkolót láthatják.
  • Gurmai Ferenc – fafaragó /2008. Húsvét Stábunk látogatást tett a Magyar Mezőgazdasági Múzeumban, ahol az előző évek hagyományait folytatva, különleges húsvéti kiállítással és játékkal várták a látogatókat. A videóban Gurmai Ferenc fafaragót láthatják.
  • Molnár Valéria – kosárfonó /2008. Húsvét Stábunk látogatást tett a Magyar Mezőgazdasági Múzeumban, ahol az előző évek hagyományait folytatva, különleges húsvéti kiállítással és játékkal várták a látogatókat. A videóban Molnár Valéria kosárfonót láthatják.
  • Húsvét 2008 A húsvét a keresztények legfontosabb ünnepe, de a tavaszvárás, a tavasz eljövetelének ünnepe is. A Biblia szerint Jézus – nagypénteki keresztre feszítése után – a harmadik napon, vasárnap feltámadt. Helyettes áldozatával megváltotta minden ember bűnét, feltámadásával pedig győzelmet […]
  • Bagi Népművészet A bagi népművészet rövid bemutatása. Nézze meg kisfilmünket. [MEDIA=174]
  • Dutar együttes – 1. rész / Tükörfolyó fesztivál 2008. november A 2008. november 28-29-én rendezett Tükörfolyó fesztivál programjai közül mutatunk be Önöknek néhányat. Ma a Dutar együttest ismerhetik meg. Az együttes műsora 5 részletben kerül adásba. Tekintsék meg az elsőt!
  • Dutar együttes – 5. rész / Tükörfolyó fesztivál 2008. november A 2008. november 28-29-én rendezett Tükörfolyó fesztivál programjai közül mutatunk be Önöknek néhányat. Ma folytatjuk a Dutar együttes bemutatását. Az együttes műsora 5 részletben kerül adásba. Tekintsék meg az ötödiket!
  • Dutar együttes – 3. rész / Tükörfolyó fesztivál 2008. november A 2008. november 28-29-én rendezett Tükörfolyó fesztivál programjai közül mutatunk be Önöknek néhányat. Ma folytatjuk a Dutar együttes bemutatását. Az együttes műsora 5 részletben kerül adásba. Tekintsék meg a harmadikat!
  • Dutar együttes – 2. rész / Tükörfolyó fesztivál 2008. november A 2008. november 28-29-én rendezett Tükörfolyó fesztivál programjai közül mutatunk be Önöknek néhányat. Ma folytatjuk a Dutar együttes bemutatását. Az együttes műsora 5 részletben kerül adásba. Tekintsék meg a másodikat!
  • Dutar együttes – 4. rész / Tükörfolyó fesztivál 2008. november A 2008. november 28-29-én rendezett Tükörfolyó fesztivál programjai közül mutatunk be Önöknek néhányat. Ma folytatjuk a Dutar együttes bemutatását. Az együttes műsora 5 részletben kerül adásba. Tekintsék meg a negyediket!
  • Méhes Csaba: Pisztrángötös, avagy a sükethalász és a tenger /2. rész Méhes Csaba: Pisztrángötös, avagy a sükethalász és a tenger /2. rész Az előadást 3 részben tesszük közzé. Tekintsék meg a másodikat!
  • Méhes Csaba: Pisztrángötös, avagy a sükethalász és a tenger /1. rész Méhes Csaba: Pisztrángötös, avagy a sükethalász és a tenger /1. rész Az előadást 3 részben tesszük közzé. Tekintsék meg az elsőt!
  • Méhes Csaba: Pisztrángötös, avagy a sükethalász és a tenger /3. rész Méhes Csaba: Pisztrángötös, avagy a sükethalász és a tenger /3. rész Az előadást 3 részben tesszük közzé. Tekintsék meg a harmadikat!
  • Gasztronómia – Főzés kis pénzből és “Bálmos” Mit szólnának hozzá, ha ma főznénk valami finomat? S hogy ennek mi köze van a kultúrához? A konyhaművészet mára – s tegyük hozzá: méltán – bevonult a művészeti ágak sorába.
  • Honvéd Férfikar Egyedülálló repertoár, különleges hangzás Kelet és Nyugat között [MYPLAYLIST=26] A budapesti Honvéd Férfikar - Magyarország egyetlen hivatásos férfikórusa - Európa-szerte, de a nagyvilágban is csaknem egyedülálló különlegességgel bír. Hangzásában ugyanis összegződik az orosz […]
  • Békés Géza ikonfestő Békés Géza ikonfestő görög ősöktől származik. Családjában többszáz éve szolgálnak keleti papok, szerzetesek. Ősei között nyakas székely és hétszilvafás hajdúnemes is található. Tízéves korától kántorkodott édesapja mellett, ami pénzkereső állás lévén korán a felnőttek közé emelte. „Az […]
  • Garai Ifjúsági Tánccsoport Olyan hagyományőrző együttesről van szó, amely a magyar táncok mellett az ott élő nemzetiségek táncait is táncolja. Így műsoraikban szerepelnek német, horvát, szerb dallamokra írt koreográfiák. A táncok betanításában 4 koreográfus segíti a fiatalok munkáját. Szoros az együttműködésük a […]
  • Méhes Csaba: Robinson torzó A humorból kifogyhatatlan Méhes Csaba néhány év elteltével ismét előrukkolt valami újdonsággal: Robinson torzó című darabját 1996-ban mutatja be.
  • Privóczki Róbert: Folksztázis, avagy így érezzük mi A Budapesti Művelődési Központ és a Hagyományok Háza közös rendezésében 2009. március 8-án került sor a MOLNÁR ISTVÁN IX. Országos Koreográfiai Fórumra. Mai műsorszám: Privóczki Róbert: Folksztázis, avagy így érezzük mi Előadja az Alföld Néptáncegyüttes, kísér a Csürrentő […]
  • Bástya Citerazenekar A Bástya Citerazenekar többszólamú citerajátékával a hagyományos vonószenekarok hangzásvilágát adja vissza, ennek megfelelően prim-, tenor-, és bőgőciterát használnak. Műsorukban elsősorban a magyarlakta vidékek népzenéjét szólaltatják meg.
  • Góbi Rita táncművész Góbi Ritával ismerkedhetnek meg. Az újvidéki születésű hölgy 2003 és 2006 között a Pécsi Balett tagjaként több klasszikus és kortárs darabban megcsillogtathatta tehetségét, emellett koreográfusként is egyre ismertebb a szakmában.
  • Sebő-együttes – 3. rész / Tükörfolyó fesztivál 2008. november A 2008. november 28-29-én rendezett Tükörfolyó fesztivál programjai közül mutatunk be Önöknek néhányat. Ma folytatjuk a Sebő-együttes bemutatását. Az együttes műsora 5 részletben kerül adásba. Tekintsék meg a harmadikat!
  • Makám zenekar – 1. rész A Tükörfolyó című, a Fonó Budai Zeneház által szervezett nemzetközi programot a Nemzeti Koordinációs Testület beválogatta a Kultúrák Közötti Párbeszéd Európai Évének hivatalos programjai közé, mivel találkozik az Év uniós és magyar prioritásaival. A 2007. november 23-24-én rendezett […]
  • Sebő-együttes – 4. rész / Tükörfolyó fesztivál 2008. november A 2008. november 28-29-én rendezett Tükörfolyó fesztivál programjai közül mutatunk be Önöknek néhányat. Ma folytatjuk a Sebő-együttes bemutatását. Az együttes műsora 5 részletben kerül adásba. Tekintsék meg a negyediket!
  • Sebő-együttes – 1. rész / Tükörfolyó fesztivál 2008. november A 2008. november 28-29-én rendezett Tükörfolyó fesztivál programjai közül mutatunk be Önöknek néhányat. Ma a Sebő-együttest ismerhetik meg. Az együttes műsora 5 részletben kerül adásba. Tekintsék meg az elsőt!
  • Sebő-együttes – 5. rész / Tükörfolyó fesztivál 2008. november A 2008. november 28-29-én rendezett Tükörfolyó fesztivál programjai közül mutatunk be Önöknek néhányat. Ma folytatjuk a Sebő-együttes bemutatását. Az együttes műsora 5 részletben kerül adásba. Tekintsék meg az ötödiket!
  • Sebő-együttes – 2. rész / Tükörfolyó fesztivál 2008. november A 2008. november 28-29-én rendezett Tükörfolyó fesztivál programjai közül mutatunk be Önöknek néhányat. Ma folytatjuk a Sebő-együttes bemutatását. Az együttes műsora 5 részletben kerül adásba. Tekintsék meg a másodikat!
  • Kulturális Híradó – Köblitz Birgit üvegművész Ritka vendég kiállítótermekben – mint monumentális műfaj – az épülethez társuló művészi üveg. Köblitz Birgit üvegművész régen felfedezte maga számára az üveget az építőművészetben. Mert „mi az üveg? Van is meg nincs is!”
  • Equins zongora-vibrafon duó – Koncert a Régi Zeneakadémián Az Equins fantázianevű zongora-vibrafon duó több szempontból is különleges színfoltja a magyar zenei életnek. Különleges, mert nem csak zenélnek, hanem koncertprogramjuk nagy részét saját átirataikból állítják össze, illetve a zeneszerzés is egyre jobban foglalkoztatja a […]
  • Equins – Janis Joplin: Elite syncopations Az Equins fantázianevű zongora-vibrafon duó több szempontból is különleges színfoltja a magyar zenei életnek. Különleges, mert a 2004-ben alakult együttes ütővirtuóza, Csabai László sok felkérést vállal zongoraművészként is. Különleges, mert nem csak zenélnek, hanem koncertprogramjuk […]
  • Kulturális Híradó (Kincs-M Fesztivál 2008) – Albertfalvi Közösségi Ház Május 17-18-án immár 4. alkalommal rendezték meg a művelődési házak majálisát, amely idén a Kulturális Központok Országos Szövetsége és a Magyar Népművelők Egyesülete támogatásával országossá vált. A közművelődés ügyének felkarolása érdekében a Kulturális és Művészeti Televízió ezen a […]
  • Berkes András festőművész – portréfilm „Berkes András művészetének lényegét a színek által materializálódó fény adja meg. Képei sem egyszerűen a láthatót utánozzák, hanem az értelmi lényeghez nyúlnak vissza, amelyekből maga a természet áll, összetevődik és újrateremtődik.“ A portréfilm bepillantást ad a művész képeinek […]
  • Zuboly Zenekar – rendhagyó énekóra / Boldog karácsonyt Michael Jackson! A Kulturális és Művészeti TV második negyedévi pályázatának nyertese Ágoston Béla és a Zuboly Zenekar. Ágoston Béla egy rendhagyó énekóra előadásának felvételére pályázott, melyet meg is nyert. A videót örömmel mutatjuk be Önöknek.
  • Kulturális Híradó – Tánc és Balett A tánc ősi, történelmi időkre visszamenőleg ismert, a világban számos jelképrendszerrel használt, genetikailag kódolt mozgásforma.
  • Fugato Orchestra a Petőfi Csarnokban /3. rész Fugato Orchestra a Petőfi Csarnokban /3. rész
  • Fugato Orchestra a Petőfi Csarnokban /6. rész Fugato Orchestra a Petőfi Csarnokban /6. rész
  • Fugato Orchestra a Petőfi Csarnokban /5. rész Fugato Orchestra a Petőfi Csarnokban /5. rész
  • Fugato Orchestra a Petőfi Csarnokban /4. rész Fugato Orchestra a Petőfi Csarnokban /4. rész
  • Fugato Orchestra a Petőfi Csarnokban /2. rész Fugato Orchestra a Petőfi Csarnokban /2. rész
  • Fugato Orchestra a Petőfi Csarnokban /1. rész Fugato Orchestra a Petőfi Csarnokban /1. rész
  • Lenka Janoušková – Raz, dva, tri /Spieva a hrá vlastné skladby Lenka Janoušková - Raz, dva, tri /Spieva a hrá vlastné skladby
  • Eszterlánc: Népszerűtlen népzene – 1.rész / Tükörfolyó fesztivál 2008. november A Tükörfolyó című, a Fonó Budai Zeneház által szervezett nemzetközi programot a Nemzeti Koordinációs Testület beválogatta a Kultúrák Közötti Párbeszéd Európai Évének hivatalos programjai közé, mivel találkozik az Év uniós és magyar prioritásaival. Ma az Eszterlánc együttest ismerhetik […]
  • Eszterlánc: Népszerűtlen népzene – 2.rész / Tükörfolyó fesztivál 2008. november A Tükörfolyó című, a Fonó Budai Zeneház által szervezett nemzetközi programot a Nemzeti Koordinációs Testület beválogatta a Kultúrák Közötti Párbeszéd Európai Évének hivatalos programjai közé, mivel találkozik az Év uniós és magyar prioritásaival. Ma az Eszterlánc együttest ismerhetik […]
  • Kulturális híradó – Képzőművészet – Somogyi Réka selyemfestő Kultúra Reggelire: a KMTV kulturális híradója. Minden reggel 7 órakor nézze Ön is! A selyem nem engedi meg a tétovázást, a kísérletezést, a kerülő utakat. Selymet az festhet, akinek ott a végső kép a fejében és a keze sem remeg -biztos, határozott vonalakkal kényszeríti az anyagot […]
  • Marcali Kiss Melitta festőportré Marcali Kiss Melitta édesapjától tanulta a festészet művészetét, ma Münchenben és Érden élő akvarellista.
  • “8 koncert – 8 ország – Egy nemzet” /”Határon túli magyarok zenéje” jótékonysági koncertek A Periferic Records Kiadó 2001 óta szervezi a Határon Túli Magyarok Zenéje (HTMZ) koncerteket. Bartók és Kodály nyomdokait követve úgy gondolják, hogy a népzenének, világzenének is ott a helye a Zeneakadémián, színházakban, fényes hangversenytermekben.
  • Telegdy Balázs, Fonó Budai Zeneház A Kultúrák közötti párbeszéd európai éve rendezvénysorozat kapcsán a Fonó Budai Zeneház a Tükörfolyó Fesztivál elnevezésű projekt megvalósítását tűzte ki célul. Hallgassák meg Telegdy Balázst arról, hogy számára mit jelent a kultúrák közötti párbeszéd.
  • Brass in the Five rézfúvós quintett – Látom, amit hallok, Mese táncház A Brass in the Five koncertjeit zajos siker, remek hangulat, magas művészi színvonal, önfeledt szórakozás, zenei különlegességek, show és szcenikai elemek, ráadások sora teszi emlékezetessé. A már bemutatott interaktív rézfúvós cirkusz után az együttes tovább folytatja gyermekeknek szóló […]
 

Írja meg véleményét

Kizárólag belépett felhasználóink véleményére számítunk.


Videó ajánló: (új videók)