Online MLM

Lúgosító kávé

MLM hálózatépítés őszintén

DXN kávé

Pozitív Változás az ÉLETben

'Iparművészet' videók

(7 db videó)

A húsvét a keresztények legfontosabb ünnepe, de a tavaszvárás, a tavasz eljövetelének ünnepe is.

A Biblia szerint Jézus – nagypénteki keresztre feszítése után – a harmadik napon, vasárnap feltámadt.
Helyettes áldozatával megváltotta minden ember bűnét, feltámadásával pedig győzelmet aratott a halál felett.

A húsvét egybeesik a tavaszi napéjegyenlőség idején tartott termékenységi ünnepekkel is, melynek elemei a feltámadás, az újjászületés.

Stábunk látogatást tett a Magyar Mezőgazdasági Múzeumban, ahol az előző évek hagyományait folytatva, különleges húsvéti kiállítással és játékkal várták a látogatókat.

A csaknem 1000 négyzetméteren elterülő interaktív kiállításon megismerkedhetünk a húsvét történetével és hagyományőrző szokásaival, valódi díszített és óriás hímes tojásokban gyönyörködhetünk. Megtudhatjuk mit jelent a barkaág, miért a nyúl hozza a tojást, és mi köze van az egészhez a báránynak. Ha pedig a szellemi akadályverseny állomásait végigjárjuk, bezsebelhetjük a jól megérdemelt jutalmat.

Filmünkben bemutatunk néhány ott dolgozó nép- és iparművészt.
Tekintsék meg 6 részből álló videónk 5. részét, melyben Molnár Valéria kosárfonót mutatjuk be.

Kellemes húsvéti ünnepeket, a videóhoz pedig jó szórakozást kívánunk!

Get the Flash Player to see the wordTube Media Player.

vélemények ( 0 )

'Iparművészet' videók

Gurmai Ferenc – fafaragó /2008. Húsvét

Stábunk látogatást tett a Magyar Mezőgazdasági Múzeumban, ahol az előző évek hagyományait folytatva, különleges húsvéti kiállítással és játékkal várták a látogatókat. A Videó >
Kategória: Iparművészet
2009. április 13. hétfő

Isaszegi Művészeti Napok – F. Orosz Sára keramikusművész

Híradónkban F. Orosz Sára keramikusművésszel láthatnak interjút az XV. Jubileumi Isaszegi Művészeti Napok rendezvénysorozat kapcsán. Videó >
Kategória: F. Orosz Sára, Iparművészet
2008. november 9. vasárnap

Betekintés a szövés tudományába

Igen szép hagyomány a szövés tudománya is. A zalai megyei Murakeresztúron szövőtanfolyamot szerveztek az érdeklődők számára. Videó >
Kategória: Iparművészet, Kószné Hajdú Klára
2008. június 21. szombat

Gorzafalvi képeslap

A fazekas mesterség az egyik legősibb a világon. A Kárpátokon túl egy csángó kis faluban, Gorzafalván a nagy öregek még mindig Videó >
Kategória: Iparművészet, Kisfilmek, Magyar Művelődési Intézet és Képzőművészeti Lektorátus
2008. június 2. hétfő

Hegedűs Erzsébet üvegfestő művész

Hegedűs Erzsébet üveg-művész nemrégiben kapta meg a Formatervezési Nívódíjat és a Gorka díjat, mely művészi munkássága elismerését jelenti. Ezekhez az alkotásokhoz türelem, Videó >
Kategória: Hegedűs Erzsébet, Iparművészet
2008. május 13. kedd

Kulturális híradó – Képzőművészet – Somogyi Réka selyemfestő

Kultúra Reggelire: a KMTV kulturális híradója. Minden reggel 7 órakor nézze Ön is! A selyem nem engedi meg a tétovázást, a Videó >
Kategória: 2008. március, Iparművészet
2008. március 5. szerda

Videó ajánló: (véletlenszerűen)

Old Boys – Turn on your love light / 25 éves jubileumi koncert

Tekintsék meg az Old Boys együttes 25 éves jubileumi koncertjét! A mai műsorszám: Turn on your love Videó >

Oroszország – Summerfest 2008. záróceremónia

A Summerfest 2008. Nemzetközi Folklórfesztivál és Népművészeti Vásár 2008. augusztus 21-i , Százhalombattai záróceremóniájának színpadi műsorát mutatjuk be Videó >

Kulturális Híradó – Zene – Budapest Klezmer Band

Az immár 1990 óta működő Budapest Klezmer Band előadásai rendkívüli élménnyé teszik a tradicionális zsidó zenét. Zenei átiratokat Videó >

Kulturális Híradó

Kultúra Reggelire: a KMTV kulturális híradója. Minden reggel 7 órakor nézze Ön is! A selyem nem engedi meg Videó >

Szőllősy András: III. concerto / Liszt Ferenc Kamarazenekar

Szőllősy András: III. concerto / Liszt Ferenc Kamarazenekar Videó >

Az Ifjúforrás Táncegyüttes szólótáncosai táncolnak

Az Ifjúforrás Táncegyüttes szólótáncosai táncolnak: Bukovinai táncok, vasasszentiványi csárdás, györgyfalvi legényes, mezőkölpényi táncok Videó >

Reny & David – Becsaptál, Kérlek, mondd el Istenem, Fújja el a szél

Reny és David, a két tehetséges fiatal előadóművész pályája karaoke versenyeken kezdődött, ahol tehetségük már bontogatni kezdte szárnyait. Videó >

Offenbach: Kánkán /a Dohnányi Ernő Zeneiskola Újévi Hangversenye a Budapesti Olasz Kultúrintézetben

Ma a Dohnányi Ernő Zeneiskola 2008-as újévi hangversenyét tekinthetik meg. Műsorszám: Kodály Zoltán: Háry János (részletek) Videó >

Idősek karácsonya

Tekintsék meg az Isaszegi Nyugdíjasok Baráti Körének 2007-es karácsonyi ünnepségét, mely az isaszegi Művelődési Otthonban került megrendezésre. Videó >

Israel Goldfarb: Solom Alejchem – Budapest Klezmer Band

A videófelvételen a Budapest Klezmer Band Budapesten, a Dohány utcai Zsinagógában adott koncertjét nézhetik meg, melyet 12 részben Videó >