Online MLM

Lúgosító kávé

MLM hálózatépítés őszintén

DXN kávé

Pozitív Változás az ÉLETben

Herencsár Viktória cimbalomművész

2008. május 15. csütörtök

Herencsár Viktória egész élete és munkássága a cimbalom körül forog. A koncertek és az oktatás mellett cimbalomtörténeti előadásokat és hangszerbemutatókat tart országszerte és külföldön, kutat, könyvet ír, publikál, kottafüzetet szerkeszt és átiratokat készít, valamint saját műveket komponál – cimbalomra. A Cimbalom Világszövetség egyik alapítója és elnöke is. A Cimbalom Világszövetség az első olyan nemzetközi szervezet, amelynek Magyarország a székhelye.

Get the Flash Player to see the wordTube Media Player.

Az Erzsébetligeti Színház új galériájában, a a Törley Szalon Művésztársaság kiállításának megnyitóján Herencsár Viktória CIMBALOMIX című új CD-jéből mutatott be részleteket. Fantasztikus cimbalomjátéka egy igazi élményt ajándékozott a jelenlévőknek.

Kucsszó:

Kapcsolódó videó

  • Csepregi György zeneszerző, képzőművész A Gellért Hotelben Csepregi György kiállítás megnyitója, egyben szerzői előadói est is volt. A művészre jellemző, hogy kórus, illetve hangszeres együttes bevonásával tart komplex képzőművészeti, zenei előadásokat.
  • Interjú Esztergályos Cecíliával Arcok és Maszkok c. kiállításának megnyitóján Az "Arcok és Maszkok" című kiállításának megnyitóján Esztergályos Cecíliát megkértük, hogy mutassa be az alkotásait a Kulturális és Művészeti Televízió nézőinek .
  • Várady Nóra, Bolyai Műhely Közhasznú Alapítvány A Kultúrák közötti párbeszéd európai éve rendezvénysorozat Pillantás a Hídról című projektje kapcsán hallgassák meg Várady Nórát arról, hogy számára mit jelent a kultúrák közötti párbeszéd.
  • Riport Dr. Sugár Andrással Riport Dr. Sugár Andrással "Ötven év titkai" című új könyvének bemutatója a kapcsán:
  • Schmuck Ottó: A Kelyhesek titkos temploma A következő videón Schmuck Ottót láthatják, aki A Kelyhesek titkos temploma című ifjúsági kalandregényének könyvbemutatója alkalmából adott interjút a Salgótarjáni Városi Televíziónak. Mindkettőjük közreműködését köszönjük! [MEDIA=24]
  • Máder Indira kárpitművész Máder Indira a budapesti Képző és Iparművészeti Szakközépiskolában kezdte meg az alkotómunka felfedezését. Így vall erről az időszakról: Valami olyasmit kerestem, ami a gondolatok kifejezését teszi lehetővé. Ekkor döntöttem, hogy igazi utam a falikárpitok készítése lesz.
  • Interjú Hollókői Lajossal, a Fonó Buda Zeneház ügyvezető igazgatójával Hollókői Lajossal, a Fonó ügyvezetőjével beszélgettük a Zeneházról, rendezvényeikről, a Tükörfolyó fesztiválról és egyéb terveikről.
  • Ványi Tibor és Zákány Katalin, Pool’N’Roll SE, Roll Dance Budapest Kerekesszékes Kombi Táncegyesület A Kultúrák közötti párbeszéd európai éve rendezvénysorozat kapcsán a Pool'N'Roll SE és a Roll Dance Budapest Kerekesszékes Kombi Táncegyesület a Kombitánccal az esélyegyenlőségért elnevezésű projekt megvalósítását tűzte ki célul. Hallgassák meg Ványi Tibort és Zákány Katalint arról, […]
  • Budaörsi Vivace Mazsorettcsoport – Zenés interjú Mai adásunkban a interjút láthatnak Vissy Annával, a Budaörsi Vivace Mazsorettcsoport vezetőjével, Dudás Krisztina hip-hop tánctanárral és az együttes tagjaival, valamint részleteket láthatnak a II. Vivace Táncgála műsorából.
  • Votisky Zsuzsa, Typotex Elektronikus Kiadó Kft. A Kultúrák közötti párbeszéd európai éve rendezvénysorozat kapcsán a Typotex Elektronikus Kiadó Kft. az Élő európai irodalom elnevezésű projekt megvalósítását tűzte ki célul. Hallgassák meg Votisky Zsuzsát arról, hogy számára mit jelent a kultúrák közötti […]
  • Interjú Karsai Zsigmonddal [MEDIA=236] Karsai Zsigmond - vagy csak ahogy szűkebb pátriájában ismerik - Zsiga bácsi neve több műfajban is ismerősen csenghet: a festőművész, néptáncos, népdalgyűjtő 2002-ben a Magyar Kultúra Lovagja címet kapta "A népzenei és néptánc örökség megmentéséért". Pécelen 29 esztendeje […]
  • Dr. Orosz Magdolna és Komáromy András – ELTE – COOL-TÚRA projekt A Kulturák közötti párbeszéd európai éve rendezvénysorozat kapcsán az ELTE a COOL-TÚRA elnevezésű projekt megvalósítását tűzte ki célul. Hallgassák meg Dr. Orosz Magdolnát és Komáromy Andrást arról, hogy számukra mit jelent a kultúrák közötti párbeszéd.
  • Országos Kovácstalálkozó 2008., Vése – interjú Bertók László polgármesterrel A mára már hagyományossá vált nagy sikerű Országos Kovácstalálkozó idén július 26-án került megrendezésre. A találkozót ezúttal a reneszánsz jegyében szervezték meg, így nem maradtak ki az igazi középkori látványosságok sem.Tekintsék meg ott készült interjúnkat.
  • Fugato Orchestra – International Live Award 2007 riportfilm A Fugato Orchestra 2007-ben Bécsben az International Live Award nemzetközi tehetségkutató versenyen 220 magyar zenekar közül elnyerte a legjobb magyar zenekarnak járó Hungarian Live Award díjat, összesítésben pedig a mintegy 5000 induló közül az előkelő 9. helyet szerezte meg. […]
  • Benke Györgyné, Füredi Játékszín Közhasznú Alapítvány A Kulturák közötti párbeszéd európai éve rendezvénysorozat kapcsán a Füredi Játékszín Közhasznú Alapítvány az V. Mindenkinek nyíljék virág - Nemzetközi ifjúsági és gyermek-mővészeti találkozó elnevezésű projekt megvalósítását tűzte ki célul.
  • Adventi üzenet – Béres János, pünkösdista lelkész Mai műsorunkban beszélgetést láthatnak Béres Jánossal, az isaszegi pünkösdi gyülekezet lelkipásztorával.
  • C. Szalai Ágnes, Városi Művelődési Központ és Könyvtár, Veszprém A Kulturák közötti párbeszéd európai éve rendezvénysorozat kapcsán a veszprémi Városi Művelődési Központ és Könyvtár a Bajor hercegnőből Magyarország királynéja és a Vivace Nemzetközi Kórusfesztivál elnevezésű projektek megvalósítását tűzte ki célul.
  • Benyhe István, Bolyai Műhely Közhasznú Alapítvány A Kulturák közötti párbeszéd európai éve rendezvénysorozat kapcsán a Bolyai Műhely Közhasznú Alapítvány a Pillantás a hídról elnevezésű projekt megvalósítását tűzte ki célul.
  • Beke Farkas Nándor és Báder Csaba, 100 Tagú Cigányzenekar A Kulturák közötti párbeszéd európai éve rendezvénysorozat kapcsán a 100 Tagú Cigányzenekar Kulturális és Közművelődési Egyesület a XVIII. Nemzetközi Cigánykarnevál elnevezésű projekt megvalósítását tűzte ki célul.
  • Asztalos Zsolt, Magyar Speciális Művészeti Műhely Egyesület A Kulturák közötti párbeszéd európai éve rendezvénysorozat kapcsán a Magyar Speciális Művészeti Műhely Egyesület a Kultúra és foglalkoztatás elnevezésű projekt megvalósítását tűzte ki célul.
  • Dr. Abdi Amir, Tilos Kulturális Alapítvány A Kulturák közötti párbeszéd európai éve rendezvénysorozat kapcsán a Tilos Kulturális Alapítvány a One World Project elnevezésű interkulturális projekt megvalósítását tűzte ki célul.
  • Kecskeméti Rita operaénekes dalestje Az Albertalvai közösségi ház aznapi másik fellépője Kecskeméti Rita operaénekes volt. Pillantsanak bele a ő műsorába, és nézzenek meg egy rövid, a művésznővel készült riportot is.
  • Zuboly Zenekar – rendhagyó énekóra / interjú a zenekar tagjaival Folytatjuk pályázatunk nyertese, a Zuboly Zenekar bemutatását. Ágoston Béla egy rendhagyó énekóra előadásának felvételére pályázott, melyet meg is nyert. A felvétel Budapesten, a XV. kerületi Kontyfa iskolában készült el.Tekintsék meg a zenekar tagjaival készített interjúnkat. […]
  • Mozga Márta Anna, ClubNetCet Internetes Ismeretterjesztő Egyesület A Kulturák közötti párbeszéd európai éve rendezvénysorozat kapcsán a ClubNetCet Internetes Ismeretterjesztő Egyesület a Nemzetközi Global Teenager Projektben részt vevő fiatalok kapcsolatépítő találkozója elnevezésű projekt megvalósítását tűzte ki célul. Hallgassák meg Mozga Márta […]
  • Maróti Toma – One World interkulturális projekt A Kulturák közötti párbeszéd európai éve rendezvénysorozat One World elnevezésű interkulturális projektje kapcsán hallgassák meg Maróti Tomát arról, hogy számára mit jelent a kultúrák közötti párbeszéd.
  • Molnár Miklós – HUNGAROLINGUA – Hogy értsük egymást A Kulturák közötti párbeszéd európai éve rendezvénysorozat kapcsán a HUNGAROLINGUA Transzkommunikációs és Kulturális Szolgáltató Bt. a Hogy értsük egymást elnevezésű projekt megvalósítását tűzte ki célul. Hallgassák meg Molnár Miklóst arról, hogy számára mit jelent a kultúrák közötti […]
  • Kurucz Ildikó, Magyarországi Németek Pécs-Baranyai Nemzetiségi Köre A Kulturák közötti párbeszéd európai éve rendezvénysorozat kapcsán a Magyarországi Németek Pécs-Baranyai Nemzetiségi Köre a Magyarországi németek civil szervezeteinek nemzetközi tanulmányútja elnevezésű projekt megvalósítását tűzte ki célul. Hallgassák meg Kurucz Ildikót arról, hogy […]
  • Kovács László, Fiatalok Kulturális Szövetsége A Kulturák közötti párbeszéd európai éve rendezvénysorozat kapcsán a Fiatalok Kulturális Szövetsége A Múlt Öröksége elnevezésű projekt megvalósítását tűzte ki célul.
  • Horváth Éva, Komló Város Önkormányzat Közösségek Háza A Kulturák közötti párbeszéd európai éve rendezvénysorozat kapcsán Komló Város Önkormányzat Közösségek Háza a XVIII. Kodály Zoltán Nemzetközi Gyermekkórus-fesztivál elnevezésű projekt megvalósítását tűzte ki célul.
  • Papik Péter, Suliexpo 2000 Kiemelten Közhasznú Alapítvány A Kulturák közötti párbeszéd európai éve rendezvénysorozat kapcsán a Suliexpo 2000 Kiemelten Közhasznú Alapítvány a Suliexpo Nemzetközi Gyermektalálkozó elnevezésű projekt megvalósítását tűzte ki célul. Hallgassák meg Papik Pétert arról, hogy számára mit jelent a kultúrák közötti […]
  • Telegdy Balázs, Fonó Budai Zeneház A Kultúrák közötti párbeszéd európai éve rendezvénysorozat kapcsán a Fonó Budai Zeneház a Tükörfolyó Fesztivál elnevezésű projekt megvalósítását tűzte ki célul. Hallgassák meg Telegdy Balázst arról, hogy számára mit jelent a kultúrák közötti párbeszéd.
  • Harsányi Attila – Kulturális Háromszög A Kulturák közötti párbeszéd európai éve rendezvénysorozat kapcsán Harsányi Attila a Kulturális Háromszög elnevezésű projekt megvalósítását tűzte ki célul.
  • Dr. Ürmössy Ildikó, Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Önkormányzat A Kulturák közötti párbeszéd európai éve rendezvénysorozat kapcsán a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Önkormányzat a Néptánc-háló elnevezésű projekt megvalósítását tűzte ki célul. Hallgassák meg Dr. Ürmössy Ildikót arról, hogy számára mit jelent a kultúrák közötti […]
  • Hegedes Szabolcs, Budapesti Corvinus Egyetem Nemzetközi Iroda A Kulturák közötti párbeszéd európai éve rendezvénysorozat kapcsán a Budapesti Corvinus Egyetem Nemzetközi Irodája a Corvinus Nemzeti Hetek elnevezésű projekt megvalósítását tűzte ki célul.
  • Dr. Szebik Imre, Magyar Biblia Társulat A Kulturák közötti párbeszéd európai éve rendezvénysorozat kapcsán a Magyar Biblia Társulat a Bibliakiállítás az Országos Széchenyi Könyvtárban elnevezésű projekt megvalósítását tűzte ki célul. Hallgassák meg Dr. Szebik Imrét arról, hogy számára mit jelent a kultúrák közötti […]
  • Csarnó Ákos, Kerekes Band Csarnó Ákos, Kerekes Band
  • Szertel Sándor, Görög falu Szertel Sándor, Görög falu
  • Rabovay Horváth Zsuzsa, Bábel webantológia Rabovay Horváth Zsuzsa, Bábel webantológia
  • A sötétség hajói – Somogyi Gyula filmetűdje A "The Ships of Darkness" (A sötétség hajói) 2006-ban készült a Solaris együttes Nostradamus-Próféciák könyve című albumának zenéjére. A rövidfilm több nemzetközi búvárfilm fesztiválon nyert díjat (pl. 2007-es moszkvai Arany Delfin Nemzetközi Filmfesztivál kategórianyertes filmje), és […]
  • Magyar Festészet Napja – október 18. Sokan valljuk: a festészet ünnep. 2002 óta hazánkban rendszeresen megünnepeljük a Magyar Festészet Napját, amelyet október 18-ra tűztünk ki. Azért erre a napra, mert ekkor ünnepeljük Szent Lukács névnapját, aki évszázadok óta a festők védőszentje. Ez a nap 2002 óta a fény, a színek, a […]
  • Cimbalom Világszövetség cimbalomkoncertje A Cimbalom Világszövetség 1991-ben, az első Cimbalom Világkongresszus alkalmával jött létre. A Szövetség célja a cimbalomcsaládhoz tartozó hangszereken játszó művészek, tanárok, hangszerkészítők, stb., valamint a cimbalomcsalád hangszereihez kapcsolódó zenei szervezetek tömörítése a […]
  • Magyar Festészet Napja – Kiállításmegnyitó színházi előadás 2007 A Magyar Festészet Napja szervezői újszerű kiállításmegnyitókkal gazdagítják a programot, mozgásszínházi és összművészeti bemutatók készülnek kifejezetten erre az alkalomra. 2006-ban a kiállításmegnyitó színházi előadást az első jelentős magyar festőművész, M.S. mester Vizitáció című […]
  • Zuboly Zenekar – rendhagyó énekóra / Portura Folytatjuk pályázatunk nyertese, a Zuboly Zenekar bemutatását. Hangszerbemutatójuk keretében most a dudáról lesz szó, majd előadják a Portura című számot.
  • Csiby Mihály a Molnár C. Pál Társaság kiállításmegnyitóján Rendhagyó kiállítás megnyitójának adott otthont 2008. május 29-én a Corvin Művelődési Ház új kiállítóterme, ahol a Molnár-C. Pál Baráti Kör művészei hozták el és mutatták be alkotásaikat. Csiby Mihály – XVI. kerületi őslakos, MCP Életmű-díjas művész – az Ikarus-képet és A kocka el van […]
  • Handel: G-dúr concerto grosso op 6/1 Az Óbudai Jubileumi Zenekar hangversenye a Badacsonyi Napok keretében 2005 június 13-án, az Óbudai Társaskörben.
  • Honvéd Színház – Mi a szerelem? A Honvéd Kamaraszínház és a Zuboly Zenekar bemutatja: Mi a szerelem? [MEDIA=204] A Honvéd Kamaraszínház 2007-2008-as első bemutatója a Kárpáti Péter Mi a szerelem? című darabját veszi kiindulópontjául. Kárpáti Vajda Mária Hol a világ közepe? - Parasztvallomások a szerelemről című […]
  • Argentin tangó és flamenco Az argentin tangóban minden benne van, ami férfi és nő között megtörténhet. Ennek köszönhetően kifogyhatatlan tárházát jelenti a történeteknek, melyek emberekről, emberi viszonyokról szólnak. A Lélekhúrok című tangó-flamenco táncjáték Lippai Andrea táncművész és a Budai László vezette […]
  • Sebő-együttes – 2. rész / Tükörfolyó fesztivál 2008. november A 2008. november 28-29-én rendezett Tükörfolyó fesztivál programjai közül mutatunk be Önöknek néhányat. Ma folytatjuk a Sebő-együttes bemutatását. Az együttes műsora 5 részletben kerül adásba. Tekintsék meg a másodikat!
  • Daniel Speer Brass: Operált operák Az Oktatási és Kulturális Minisztérium miniszteri keretére benyújtott pályázatunk pozitív elbírálásban részesült, így megvalósíthattuk Operamesék és hangszerek - mindenkinek című projektünket. Ma az Operált operák című első előadást tekinthetik meg, melyet a pécsi Daniel Speer Brass […]
  • John Williams: Symphonic Marches – Jótékonysági Katonazenekari Parádé A Pestszentimrei Sportkastélyban került megrendezésre a Jótékonysági Katonazenekari Parádé a Dohnányi Ernő Zeneiskola és az ETÜD Zenei Alapítvány rendezésében 2009. októberében. A mai adásban az egyesített zenekar, John Williams: Symphonic Marches című művét adja elő, majd a műsor […]
 

Írja meg véleményét

Kizárólag belépett felhasználóink véleményére számítunk.


Videó ajánló: (új videók)