Online MLM

Lúgosító kávé

MLM hálózatépítés őszintén

DXN kávé

Pozitív Változás az ÉLETben

Honvéd Táncszínház – Makrokozmosz

2009. március 16. hétfő

A Honvéd Együttes 2007. szeptember 1-től nonprofit Kft-vé történt átalakulása jelentős változásokat hozott működésünkben. A korábban önálló szervezeti egységként működő két hivatásos tánckar – a Honvéd Táncszínház és a Budapest Táncegyüttes – megőrizve a korábbi repertoárt, egyben kísérletező, új utakat keresve Honvéd Táncszínház néven egyesült, művészeti vezetője Zsuráfszky Zoltán koreográfus lett.

A Honvéd Táncszínház és zenekara műsorán tartja mindkét tánckar korábbi előadásait, mindezek mellett közös produkciókat is létre hoznak, mint például az Egri csillagokat, vagy monumentális Monarchiát. A Táncszínház előadásai rendszeresen láthatóak a Nemzeti Táncszínházban és a Művészetek Palotájában.

Get the Flash Player to see the wordTube Media Player.

Kucsszó:

Kapcsolódó videó

  • “Mezőség” – Élő Martin Archívum V. /a Honvéd Táncszínház előadása Az Országos Táncháztalálkozó és Kirakodóvásár a népzene, a néptánc és a tárgyalkotó népművészet seregszemléje, műkedvelő és hivatásos előadók, gyermek- és felnőtt néptáncegyüttesek, zeneiskolások és hagyományőrző népművészek közreműködésével, a Kárpát-medencei magyarság és a hazai […]
  • Honvéd Táncszínház – Csárdás Honvéd Táncszínház és a Budapest Táncegyüttes - megőrizve a korábbi repertoárt, egyben kísérletező, új utakat keresve Honvéd Táncszínház néven egyesült. Mai műsorszám: Honvéd Táncszínház - Csárdás
  • Honvéd Táncszínház – Fekete gyöngyök Honvéd Táncszínház és a Budapest Táncegyüttes - megőrizve a korábbi repertoárt, egyben kísérletező, új utakat keresve Honvéd Táncszínház néven egyesült. Mai műsorszám: Honvéd Táncszínház - Fekete gyöngyök
  • Honvéd Táncszínház – Magyar Carmen Honvéd Táncszínház és a Budapest Táncegyüttes - megőrizve a korábbi repertoárt, egyben kísérletező, új utakat keresve Honvéd Táncszínház néven egyesült. Mai műsorszám: Honvéd Táncszínház - Magyar Carmen
  • Argentin Tangó Táncszínház – Lélekhúrok /1. rész Argentin Tangó Táncszínház - Lélekhúrok /1. rész A Lélekhúrok című tangó-flamenco táncjáték Lippai Andrea táncművész és a Budai László vezette Argentin Tangó Táncszínház közös produkciója. Ebben először volt látható közös színpadon tangó és flamenco, hogy együtt, egész estés darabban […]
  • Honvéd Táncszínház és Zenekara – Bemutatkozás A Honvéd Együttes 2007. szeptember 1-től nonprofit kft-vé történt átalakulása jelentős változásokat hozott működésünkben. A korábban önálló szervezeti egységként működő két hivatásos tánckar - a Honvéd Táncszínház és a Budapest Táncegyüttes - megőrizve a korábbi repertoárt, egyben […]
  • Magyar Festészet Napja – Kiállításmegnyitó színházi előadás 2007 A Magyar Festészet Napja szervezői újszerű kiállításmegnyitókkal gazdagítják a programot, mozgásszínházi és összművészeti bemutatók készülnek kifejezetten erre az alkalomra. 2006-ban a kiállításmegnyitó színházi előadást az első jelentős magyar festőművész, M.S. mester Vizitáció című […]
  • WAX Speciális Társulat: Ab Ovo (táncjáték) /Közös Hang Nemzetközi Kulturális Fesztivál Közös Hang néven rendezte meg a Magyar Speciális Művészeti Műhely Egyesület az értelmi fogyatékosok XXII. Országos és VIII. Nemzetközi Kulturális Fesztiválját Debrecenben. A négynapos eseményre 8 országból több, mint 1200 résztvevő érkezett. Mai adásunkban a WAX Speciális Társulat, Ab […]
  • Forrás Néptáncegyüttes: Hagymapör táncjáték A Hagymapör igazi vérbő komédia. A mű azt a réges-régi történetet idézi fel, melyet az egész ország ismer a "Haragusznak a battai gazdák, ellopták az ercsiek a hagymát" kezdetű dalból.
  • Argentin tangó és flamenco Az argentin tangóban minden benne van, ami férfi és nő között megtörténhet. Ennek köszönhetően kifogyhatatlan tárházát jelenti a történeteknek, melyek emberekről, emberi viszonyokról szólnak. A Lélekhúrok című tangó-flamenco táncjáték Lippai Andrea táncművész és a Budai László vezette […]
  • Sivasakti Kalánanda Táncszínház – 2007 május 9 – Merlin színház A kulturalis.tv műsorán a Sivasakti Kalánanda Táncszínház 2007. május 9-én a Merlin Színházban tartott előadásból láthatnak részleteket. [MYPLAYLIST=32]     Fellépők: A Sivasakti Kalánanda táncszínház tagjai. A felvételt készíette: Visi Márton.
  • Sivasakti Kalánanda Táncszínház – Egy kis ízelítő az indiai táncok világából A kulturalis.tv műsorán a Sivasakti Kalánanda Táncszínház 2006. február 17-én a Merlin Színházban tartott előadását láthatják: [MYPLAYLIST=14] Műsor: Puspándzsali, Szaraszvatí slóka, alarippu Kaljáni dzsatiszvaram Muruga sabdam Varnam Jen palli kondurajjá Ánanda […]
  • Fehér fal A Fehér fal fizikai színház, melyet magyar táncosok: Fülöp Tímea, Egyed Beáta és Nagy Andrea adnak elő, emlékezetes jelenet-kavalkádot teremtve a törékeny magányról. Az előadás meghatározó inspirálója Auguste Rodin és az ő realista, impresszionista szobrai.
  • Somogyi Szomszédok – a Forrás Néptáncegyüttes táncjátéka A szomszédok általában egymás mellett élőket jelent. Ők a sokszor különböző szokásokkal, hagyományokkal rendelkezők, akik az egymás mellett élésből fakadóan egymásra is vannak utalva. Szomszéd az, akire számítani lehet, aki segít, akivel mindent meg lehet beszélni.
  • Argentin Tangó Táncszínház – Tangó Expressz /5. rész Tekintsék meg az Argentin Tangó Táncszínház előadásában a Tangó Expressz című előadás befejező részét!
  • Sivasakti Kalánanda Táncszínház – Jen palli kondurajjá A kulturalis.tv műsorán a Sivasakti Kalánanda Táncszínház 2006. február 17-én a Merlin Színházban tartott előadását láthatják, melyet nyolc részben teszünk közzé. Tekintsék meg az ötödiket!
  • Lorca-est: Lippai Andrea és a FlamenCorazon Arte Táncszínház előadása – 1. rész Tekintsék meg Lippai Andrea és a FlamenCorazon Arte Táncszínház előadásában, a "Szívemben tenger szenvedélyem" című, Federico García Lorca emlékére készült előadás 1. részét.
  • Argentin Tangó Táncszínház – Tangó Expressz /4. rész Tekintsék meg az Argentin Tangó Táncszínház előadásában a Tangó Expressz című előadás 4. részét!
  • Argentin Tangó Táncszínház – Tangó Expressz /3. rész Tekintsék meg az Argentin Tangó Táncszínház előadásában a Tangó Expressz című előadás 3. részét!
  • Argentin Tangó Táncszínház – Tangó Expressz /2. rész Tekintsék meg az Argentin Tangó Táncszínház előadásában a Tangó Expressz című előadás 2. részét!
  • Argentin Tangó Táncszínház – Tangó Expressz /1. rész Argentin Tangó Táncszínház - Tangó Expressz /1. rész A Tangó Express című darabban a pályaudvar díszletei közt az argentin tangót ötvözik a modern tánccal. A produkcióhoz választott muzsikák a régi korok dalaitól a kortárs zene világáig ívelnek. Különböző sorsok, jellemek tükröződnek a […]
  • Sivasakti Kalánanda Táncszínház – Puspándzsali, Szaraszvatí slóka, alarippu A kulturalis.tv műsorán a Sivasakti Kalánanda Táncszínház 2006. február 17-én a Merlin Színházban tartott előadását láthatják, melyet nyolc részben teszünk közzé. Tekintsék meg az elsőt!
  • Argentin Tangó Táncszínház – Lélekhúrok /2. rész Tekintsék meg az Argentin Tangó Táncszínház előadásában a Lélekhúrok című előadás 2. részét!
  • Argentin Tangó Táncszínház – Lélekhúrok /3. rész Tekintsék meg az Argentin Tangó Táncszínház előadásában a Lélekhúrok című előadás befejező részét!
  • Sivasakti Kalánanda Táncszínház – Muruga sabdam A kulturalis.tv műsorán a Sivasakti Kalánanda Táncszínház 2006. február 17-én a Merlin Színházban tartott előadását láthatják, melyet nyolc részben teszünk közzé. Tekintsék meg a harmadikat!
  • Sivasakti Kalánanda Táncszínház – Varnam A kulturalis.tv műsorán a Sivasakti Kalánanda Táncszínház 2006. február 17-én a Merlin Színházban tartott előadását láthatják, melyet nyolc részben teszünk közzé. Tekintsék meg a negyediket!
  • Lorca-est: Lippai Andrea és a FlamenCorazon Arte Táncszínház előadása – 2. rész Tekintsék meg Lippai Andrea és a FlamenCorazon Arte Táncszínház előadásában, a "Szívemben tenger szenvedélyem" című, Federico García Lorca emlékére készült előadás 2. részét.
  • Lorca-est: Lippai Andrea és a FlamenCorazon Arte Táncszínház előadása – 3. rész Tekintsék meg Lippai Andrea és a FlamenCorazon Arte Táncszínház előadásában, a "Szívemben tenger szenvedélyem" című, Federico García Lorca emlékére készült előadás harmadik és egyben befejező részét.
  • Sivasakti Kalánanda Táncszínház – Kápi tillána A kulturalis.tv műsorán a Sivasakti Kalánanda Táncszínház 2006. február 17-én a Merlin Színházban tartott előadását láthatják, melyet nyolc részben teszünk közzé. Tekintsék meg a befejező részt!
  • Sivasakti Kalánanda Táncszínház – Kaljáni dzsatiszvaram A kulturalis.tv műsorán a Sivasakti Kalánanda Táncszínház 2006. február 17-én a Merlin Színházban tartott előadását láthatják, melyet nyolc részben teszünk közzé. Tekintsék meg a másodikat!
  • Sivasakti Kalánanda Táncszínház – Ánanda nadamidum A kulturalis.tv műsorán a Sivasakti Kalánanda Táncszínház 2006. február 17-én a Merlin Színházban tartott előadását láthatják, melyet nyolc részben teszünk közzé. Tekintsék meg a hatodikat!
  • Sivasakti Kalánanda Táncszínház – Dzsaganmóhané A kulturalis.tv műsorán a Sivasakti Kalánanda Táncszínház 2006. február 17-én a Merlin Színházban tartott előadását láthatják, melyet nyolc részben teszünk közzé. Tekintsék meg a hetediket!
  • Kulturális Híradó – Köblitz Birgit üvegművész Ritka vendég kiállítótermekben – mint monumentális műfaj – az épülethez társuló művészi üveg. Köblitz Birgit üvegművész régen felfedezte maga számára az üveget az építőművészetben. Mert „mi az üveg? Van is meg nincs is!”
  • Kulturális Híradó – Népzene Tündérkert. Móricz Zsigmond így írja: „Környös körül sík országok, s közepén a büszke vár, az erdélyi hegyek belsejében a magyar fajtának boldog tündérkertje...
  • André Waignein: Diagram /Baranya Fekete Gyémánt Fesztivál Fúvószenekar André Waignein: Diagram /Baranya Fekete Gyémánt Fesztivál Fúvószenekar A Mecseki Szénbányák Koncert Fúvószenekar elődje 1913-ban alakult. Az azóta eltelt több mint kilencven év alatt fokozatosan jutott el a művészi fejlődésben az örömzenéléstől a magas zenei igényű művek […]
  • Vivaldi: G-dúr verseny két trombitára Az Óbudai Jubileumi Zenekar hangversenye a Badacsonyi Napok keretében 2007 június 17-én, az Óbudai Társaskörben. Vezényel: Héja Domonkos Liszt-díjas karmester. A felvételt részletekben, előadott számokra bontva mutatjuk be Önöknek. A most látható darab: Vivaldi: G-dúr verseny két […]
  • Makám zenekar – 1. rész A Tükörfolyó című, a Fonó Budai Zeneház által szervezett nemzetközi programot a Nemzeti Koordinációs Testület beválogatta a Kultúrák Közötti Párbeszéd Európai Évének hivatalos programjai közé, mivel találkozik az Év uniós és magyar prioritásaival. A 2007. november 23-24-én rendezett […]
  • Brass in the Five rézfúvós quintett – Látom, amit hallok, Mese táncház A Brass in the Five koncertjeit zajos siker, remek hangulat, magas művészi színvonal, önfeledt szórakozás, zenei különlegességek, show és szcenikai elemek, ráadások sora teszi emlékezetessé. A már bemutatott interaktív rézfúvós cirkusz után az együttes tovább folytatja gyermekeknek szóló […]
  • Kulturális híradó – Zene – Brass in the Five rézfúvós quintett Kultúra Reggelire: a KMTV kulturális híradója. Minden reggel 7 órakor nézze Ön is! Mai adásunkban Brass in the Five rézfúvós quintett két újabb műsorszámát mutatjuk be Önöknek. -Látom, amit hallok -Mese táncház
  • Wass Albert est – Isaszeg A következő több mint két órában nézzék meg az Isaszegen, 2008 április 19-én, az Isaszegi Nemzeti Társaság szervezésében tartott Wass Albert est felvételét.
  • Budaörsi Vivace Mazsorettcsoport /1. rész A Budaörsi Vivace mazsorettcsoport 2003 szeptemberében alakult néhány lelkes budaörsi lány részvételével. Folyamatos munkájuknak és kitartásuknak köszönhetően hamarosan egy 17 fős mazsorett csoport lett belőlük. Szívesen táncolnak különböző indulók zenéire, például a Radeczki Marsch, […]
  • Amadinda ütőegyüttes Az Amadinda együttes 1984-ben alakult meg, tagjai a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolán végezték tanulmányaikat. Az együttes megalakulásakor két alapvető célkitűzést állított működésének középpontjába. Egyfelől az addig még Magyarországon előadatlan, ugyanakkor addigra már klasszikussá […]
  • Aprók bálja – a 2007. évi XXVI. Országos Táncháztalálkozón Közel egy hónap múlva, április 11-13-a között kerül megrendezésre a XXVII. Országos Táncháztalálkozó és Kirakodóvásár a Budapest Sportarénában. E nagy múltú rendezvény egyik legnépszerűbb műsora az Aprók Bálja, jeles tánctanárok és ifjú táncosaik közreműködésével. A táncháztalálkozó […]
  • Pietro Mascagni: Parasztbecsület – Intermezzo /Caprice Vonósnégyes A Caprice Vonósnégyes a budapesti Bank Centerben tartott koncertjén a zeneirodalom legkülönbözőbb hangulatú darabjain keresztül mutatta be sokoldalúságát. Mai műsorszám: Pietro Mascagni: Parasztbecsület - Intermezzo
  • Starlight Musical Együttes – School Musical show A Starlight Musical együttes 2007 második felében alakult meg fiatal musicalénekesekből. Műsoraikat különböző témákból válogatva állítják össze: Hercules és barátai rajzfilmslágerek, Azok a csodálatos 70-es évek musical show, Magyar musical show.
  • Starlight Musical Együttes: School Musical show – 2. rész A Kulturális és Művészeti Televízió a School Musical show előadásán járt a Budapest XV. kerületi Csokonai Művelődési Házban, 2008 februárjában. Starlight Musical Együttes: School Musical show - 2. rész
  • Starlight Musical Együttes: School Musical show – 3. rész A Kulturális és Művészeti Televízió a School Musical show előadásán járt a Budapest XV. kerületi Csokonai Művelődési Házban, 2008 februárjában. Starlight Musical Együttes: School Musical show - 3. rész
  • Starlight Musical Együttes: School Musical show – 1. rész A Kulturális és Művészeti Televízió a School Musical show előadásán járt a Budapest XV. kerületi Csokonai Művelődési Házban, 2008 februárjában. Starlight Musical Együttes: School Musical show - 1. rész
  • Budapest V. kerületi Semmelweis Utcai Balettiskola Sokan nem ismerik saját képességeiket, külső adottságaikat szigorú önkritika alá vetve, eleve lemondanak a táncórákról. Úgy gondolják, hogy csak a három éves kortól gyakorlóknak és a csont-bőr kollekcióknak szabad táncművészettel foglalkozni.
  • Starlight Musical Együttes: School Musical show – 4. rész A Kulturális és Művészeti Televízió a School Musical show előadásán járt a Budapest XV. kerületi Csokonai Művelődési Házban, 2008 februárjában. Starlight Musical Együttes: School Musical show - 4. rész
 

Írja meg véleményét

Kizárólag belépett felhasználóink véleményére számítunk.


Videó ajánló: (új videók)