Online MLM

Lúgosító kávé

MLM hálózatépítés őszintén

DXN kávé

Pozitív Változás az ÉLETben

Sokan nem ismerik saját képességeiket, külső adottságaikat szigorú önkritika alá vetve, eleve lemondanak a táncórákról. Úgy gondolják, hogy csak a három éves kortól gyakorlóknak és a csont-bőr kollekcióknak szabad táncművészettel foglalkozni.
Megtagadják önmaguktól a táncművészet gyakorlásából fakadó testi-lelki fejlődés nagyszerű élményét. Pedig megfelelő szakmai, pedagógiai irányítással a táncművészet különböző műfajainak technikái éppúgy elsajátíthatóak minden életkorban, mint az írás-olvasás-számolás művészete, tudománya.
Ennek jó példája a Zákány Magdolna vezetésével működő nagy múltú Semmelweis utcai balettiskola.

Get the Flash Player to see the wordTube Media Player.

Ebben az iskolában mindenki kipróbálhatja magát négy éves kortól felső korhatár nélkül. A klasszikus pedagógiai hagyományokra alapozó tanári irányítást követve a kitartó szorgalommal gyakorló növendék saját személyiségének olyan vonásait is fölfedezheti, amelyek eddig önmaga előtt is rejtve maradtak.
A technikai tudás fejlesztése mellett nagy hangsúlyt kap a személyes előadói képességek csiszolása is. Ezért minden évben a Thália színházban kerül megrendezésre egy évadzáró táncelőadás, melynek során mindenki számot adhat tánctudásáról, művészi fejlődéséről.

Kapcsolódó videó

  • Kiskatonák tánca (Bizet: Carmen) A gyerekeknek többféle dologra kell figyelniük a színpadon. Az egyik legnehezebb feladat számukra a tánclépések megtanulásán kívül az, hogy egyszerre tudjanak mozogni. Ebben a számban ez kapott nagy hangsúlyt.
  • Moon Dance Ezt a meglepetés számot az iskola legidősebb növendéke, Varga Renáta készítette tanárainak. A "nagy" lányok ezzel a tánccal fejezték ki köszönetüket az elmúlt 15 évért.
  • Csajkovszkij – Diótörő balett Csajkovszkij Diótörő balettjének egy kedves jelenete a 2 kis kínai tánca. A gyerekek egyik kedvence ez a koreográfia, és mindig nagy lelkesedéssel tanulják a lépéseket.
  • Flinstones Repertoárunkon gyakran előforduló tánc a Flinstones. A gyerekek nagy kedvence, alig várják, hogy táncolhassák!
  • Camina Burana (Carl Off) A Carmina Burana, Carl Orff zenéjére készült koreográfia, mely hihetetlenül izgalmas zene és nagy kihívás a táncosoknak!
  • Szavanna – mesebalett /1. rész Jakab Éva előadásai professzionális körülmények megteremtése mellett komplex táncszínházi élményt nyújtanak a résztvevő tanítványoknak és a nézőknek egyaránt. Minden csoport és a kiemelkedő növendékek is szerepet kapnak, így mint a puzzle áll össze egy-egy mesebalett a színpadon igényes […]
  • Se hall, se lát Dömötör A következő műsorszám: Se hall, se lát Dömötör. A gyerekek 5-6 évesek (a legkisebbek) és igen komoly feladat Nekik bemutatni önállóan egy táncot.
  • Diótörő mars (Csajkovszkij) A Diótörő balettiskola hagyományai közé tartozik, hogy minden évben felcsendül egy zene Csajkovszkij Diótörő balettjéből. Ezt a kis koreográfiát a 2. csoport mutatja be.
  • Hair Ennek a korosztálynak már fontos, hogy lehessen önálló gondolata, kellő szabadsága. Ezeket az érzéseket tükrözi a koreográfia.
  • Coppelia keringő (Delibes) A koreográfia a keringő alaplépéseivel ismertette meg a növendékeket.
  • Johann Strauss – Tere-fere polka A Tere-fere polka Johann Strauss egyik legismertebb zenéje. A koreográfiában a zene vidámsága, humora, lendületessége tükröződik.
  • Diótörő Balettiskola – Szentendre A Diótörő Balettiskola iskola az idén ünnepelte fennállásának 15. évfordulóját, melyet a városi színházteremben ünnepeltek meg telt ház előtt. Az iskola 1993-ban alakult, és Szentendrén a Dunaparti Művelődési Ház keretein belül működik. Vezetői Gyúró Tamás és felesége, Gyúróné Domján […]
  • Mary Poppins Egy kedves mese a Mary Poppins, melyet minden gyerek jól ismer. Kíváló zenéjére készült a tánc, melyben a kéményseprők is megjelennek.
  • Seherezádé (Rimszkij Korszakov) A balettiskola négy legidősebb növendékeinek jutalomtánca. Ez a fátyoltánc a szultán udvarába repíti el a nézőt, ahol a háremhölgyek táncaikkal múlatják az időt.
  • Hamupipőke – táncjáték 2 részben /1. felvonás Tekintsék meg Rossini Hamupipőke című művének 1. részét a Pécsi Balett előadásában. Koreográfus: Góbi Rita
  • Hamupipőke – táncjáték 2 részben /2. felvonás Tekintsék meg Rossini Hamupipőke című művének 2. részét a Pécsi Balett előadásában. Koreográfus: Góbi Rita
  • Técsői Banda A „Técsői Banda” tagjai Kárpát-Ukrajnából érkeztek. A híres négytagú ruszin cigánybanda hangszerei a hegedű, bajan (gombos harmonika), kárpáti kiscimbalom, dob és cintányér. A SUMMERFEST nagyközönsége 2006-ban ismerhette meg őket. Az akkori, tököli előadást nézheti meg most a kedves […]
  • Hair /Diótörő Balettiskola A Diótörő Balettiskolát tavaly mutattuk be Önöknek. Az Iskola akkor ünnepelte fennállásának 15. évfordulóját. Most tekintsék meg idei, évzáró vizsgaelőadásuk keretében az V. haladó csoport előadásában a Hair-t.
  • Mese, álom… /Diótörő Balettiskola Tekintsék meg a Diótörő Balettiskola I. csoportjának vizsgaelőadását, melynek címe: Mese, álom...
  • Balett gyakorlat /Diótörő Balettiskola A Diótörő Balettiskolát tavaly mutattuk be Önöknek. Az Iskola akkor ünnepelte fennállásának 15. évfordulóját. Tekintsék meg a IV. csoport vizsgaelőadását!
  • Törpetánc /Diótörő Balettiskola A Diótörő Balettiskolát tavaly mutattuk be Önöknek. Az Iskola akkor ünnepelte fennállásának 15. évfordulóját. Mai műsorszám: Törpetánc, melyet a a Balettiskola II. csoportja ad elő.
  • Hírnév – Fame /Diótörő Balettiskola A Diótörő Balettiskolát tavaly mutattuk be Önöknek. Az Iskola akkor ünnepelte fennállásának 15. évfordulóját. Mai műsorszám: Hírnév/Fame. Előadja a Balettiskola V. haladó csoportja.
  • Offenbach: Barcalore – keringő alapok /Diótörő Balettiskola A Diótörő Balettiskolát tavaly mutattuk be Önöknek. Az Iskola akkor ünnepelte fennállásának 15. évfordulóját. Tekintsék meg a III. csoport vizsgaelőadását! Offenbach: Barcalore - keringő alapok
  • Borogyin: Polovec táncok /Diótörő Balettiskola Tekintsék meg Borogyin: Igor herceg c. operájából a Polovec táncokat, melyet a Diótörő Balettiskola V. és V. haladó csoportja ad elő.
  • Csajkovszkij: Diótörő mars /Diótörő Balettiskola Tekintsék meg a Diótörő Balettiskola előadásában Csajkovszkij: Diótörő c. művéből a Diótörő marsot. Előadja a Balettiskola II. csoportja.
  • A próba /Diótörő Balettiskola Tekintsenek meg Presser Gábor Próba c. darabjából egy részletet, melyet a Diótörő Balettiskola V. és V. haladó csoportja ad elő.
  • Macskák – Elvis /Diótörő Balettiskola A Diótörő Balettiskolát tavaly mutattuk be Önöknek. Az Iskola akkor ünnepelte fennállásának 15. évfordulóját. Mai műsorszám: Macskák - Elvis. Előadja a Balettiskola IV. csoportja.
  • Táncetűd a Diótörő c. balett zenéjére /Diótörő Balettiskola A Diótörő Balettiskolát tavaly mutattuk be Önöknek. Az Iskola akkor ünnepelte fennállásának 15. évfordulóját. Mai műsorszám: Táncetűd a Diótörő c. balett zenéjére. Előadja a Balettiskola III. csoportja.
  • Macskák – meglepetés /Diótörő Balettiskola A Diótörő Balettiskolát tavaly mutattuk be Önöknek. Az Iskola akkor ünnepelte fennállásának 15. évfordulóját. Mai műsorszám: Macskák - meglepetés. Előadja Varga Renáta és Varga Nikolett. Közreműködnek az V. csoport növendékei.
  • Szavanna – mesebalett /3. rész Tekintsék meg a Szavanna című mesebalett befejező részét! Jó szórakozást kívánunk!
  • Csajkovszkij: Diótörő [MEDIA=177] A Diótörő a gyerekek talán első találkozása a balettel és a komolyzenével. A svéd alapítású METRO hírújság magyarországi megjelenése alkalmából New York Állam Balettgimnáziumának növendékei mutatták be Budapesten a Diótörőt, melynek legemlékezetesebb képeit Budai Béla […]
  • Szavanna – mesebalett /2. rész Tekintsék meg a Szavanna című mesebalett 2. részét! Jó szórakozást!
  • Magyar Festészet Napja – október 18. Sokan valljuk: a festészet ünnep. 2002 óta hazánkban rendszeresen megünnepeljük a Magyar Festészet Napját, amelyet október 18-ra tűztünk ki. Azért erre a napra, mert ekkor ünnepeljük Szent Lukács névnapját, aki évszázadok óta a festők védőszentje. Ez a nap 2002 óta a fény, a színek, a […]
  • Tango Esperimento A Tango Esperimento az argentín tangót megszólaltató négy muzsikus együttese. Az együttes 2004- ben alakult, két jazz zenész és három klasszikus muzsikus szervezésében( Agnecz Katalin, Kovács Eszter, nagy László Adrián, Molnár Péter, Pödör Bálint, Vámos Veronika). Zenéjükben egyszerre […]
  • A Vörösmarty Iskola arhívumából A közelmúltban tudósítottunk a Budapest XVIII. kerületi, nagy múltú Vörösmarty Mihály Ének-Zene, Nyelvi Általános Iskola és Gimnázium 50 éves jubileumi gálaműsoráról. Az intézmény kulturális és művészeti életben, valamint az értékközpontú oktatásban betöltött szerepe vitathatatlan. Mai […]
  • “Előre, csak előre…!” – a 30 éves, megújult Dűvő zenekar lemezbemutató koncertje Az Országos Táncháztalálkozó és Kirakodóvásár a népzene, a néptánc és a tárgyalkotó népművészet seregszemléje, műkedvelő és hivatásos előadók, gyermek- és felnőtt néptáncegyüttesek, zeneiskolások és hagyományőrző népművészek közreműködésével, a Kárpát-medencei magyarság és a hazai […]
  • Somogyi Szomszédok – a Forrás Néptáncegyüttes táncjátéka A szomszédok általában egymás mellett élőket jelent. Ők a sokszor különböző szokásokkal, hagyományokkal rendelkezők, akik az egymás mellett élésből fakadóan egymásra is vannak utalva. Szomszéd az, akire számítani lehet, aki segít, akivel mindent meg lehet beszélni.
  • Marék Veronika – Bemutatkozás Marék Veronika 1937-ben született Budapesten, közismert gyermekkönyv-író, grafikus. Tanulmányait az Elte BTK-n magyar irodalom szakon folytatta, s bábszínész képesítést is szerzett. 1963 óta szabadfoglalkozású, gyermeklapok külső munkatársa, rádió- és tévéjátékok, bábjátékok, valamint […]
  • Zombory Zoltán kiállításmegnyitója [MEDIA=333] "Zombory Zoltán szürrealista jellegű szimbolikus olajképeiben hagyományos és modern elemeket egyesítve, a külső és belső világ teljességének kifejezésére törekszik. Festői vénáját édesapjától örökölte, aki festő, operaénekes autodidakta művészként hagyta e tálentumot […]
  • Flótás Együttes – “V. Határon Túli Magyarok Zenéje” gálakoncert 2006. november 23-án a Thália Színházban tartott "V. Határon Túli Magyarok Zenéje" jótékonysági gálakoncerten fellépők közül ma a Flótás Együttes műsorát láthatják.
  • After Crying együttes: Globevillage At Night; New World Coming Mai műsorunkban folytatjuk az After Crying együttes bemutatását. A most elhangzó számok címe: Globevillage At Night, New World Coming.
  • Járainé Dr. Bődi Györgyi igazgató köszöntője Mindannyian tudjuk, hogy az ünneplés napja más nap, mint a többi. Azon azonban ritkán gondolkozunk el, hogy miben tér el az ünnep a hétköznapoktól. Az ünnep egy közös varázslat. Már az ünnepeink időpontjának meghatározása sem más, mint számmisztika. Különös alkalmaknak tekintjük a kerek […]
  • After Crying együttes: Viaduct; Remote Control Mai műsorunkban az After Crying együttest szeretnénk bemutatni Önöknek. Az 1986-ban alakult After Crying 23 éve, tizenegy albuma, számtalan hazai és külföldi koncertje bizonyítja, hogy – akár korszerű, akár kortalan eszközökkel – olyan világ teremthető, ahol kiderül: a „komoly” és a […]
  • Budaörsi Vivace Mazsorettcsoport /1. rész A Budaörsi Vivace mazsorettcsoport 2003 szeptemberében alakult néhány lelkes budaörsi lány részvételével. Folyamatos munkájuknak és kitartásuknak köszönhetően hamarosan egy 17 fős mazsorett csoport lett belőlük. Szívesen táncolnak különböző indulók zenéire, például a Radeczki Marsch, […]
  • Macskák 25 éves jubileumi előadás (részletek) Ha megkérdeznénk 10 embert, hogy melyik Weber musical jut eszükbe először, biztos vagyok abban, hogy kilenc a Macskákat említené. A hazai színjátszás egyik legjelentősebb vállalkozása kezdődött 1982-ben, amikor a Madách Színházban elkezdődtek a Macskák próbái. Weberen és T.S. Eliot […]
  • Isaszegi Gaudium Carminis Kamarakórus A Gaudium Carminis Női Kamarakórus több mint 15 éve működik. Jó hangulatú próbáin és fellépésein egyházi és világi műveket, népdalokat énekel, egyházi szolgálatot lát el, miséken, istentiszteleteken rendszeresen énekel. Közreműködik községi ünnepeken, kórustalálkozókon az Isaszeg […]
  • Tündérkert II. Üdvözlöm Önöket. Ez a Tündérkertről szóló adásunk második része, amelyben moldvai csángó zenét játszó magyar együttesekkel ismerkedhetnek meg.
  • Honvéd Táncszínház – Magyar Carmen Honvéd Táncszínház és a Budapest Táncegyüttes - megőrizve a korábbi repertoárt, egyben kísérletező, új utakat keresve Honvéd Táncszínház néven egyesült. Mai műsorszám: Honvéd Táncszínház - Magyar Carmen
  • Starlight Musical Együttes: School Musical show – 2. rész A Kulturális és Művészeti Televízió a School Musical show előadásán járt a Budapest XV. kerületi Csokonai Művelődési Házban, 2008 februárjában. Starlight Musical Együttes: School Musical show - 2. rész
  • Honvéd Táncszínház – Makrokozmosz Honvéd Táncszínház és a Budapest Táncegyüttes - megőrizve a korábbi repertoárt, egyben kísérletező, új utakat keresve Honvéd Táncszínház néven egyesült. Mai műsorszám: Honvéd Táncszínház - Makrokozmosz
 

Írja meg véleményét

Kizárólag belépett felhasználóink véleményére számítunk.


Videó ajánló: (új videók)