Online MLM

Lúgosító kávé

MLM hálózatépítés őszintén

DXN kávé

Pozitív Változás az ÉLETben

Vági Orsolya gordonkaművész

2008. február 19. kedd

Get the Flash Player to see the wordTube Media Player.

Vági Orsolya zenei tanulmányait hat éves korától a Kodály Zoltán Kórusiskolában kezdte, ahol a rendszeres éneklés mellett fuvolázni, majd gordonkázni kezdett. A csellista pálya iránt már a korai éveiben szoros elköteleződést érezve 1996-tól a Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskolában, majd a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen folytatta tanulmányait.

Egyetemi éveiben számos hangversenyt adott a Zeneakadémia Kistermében, valamint a Liszt Ferenc Emlékmúzeum dísztermében, 2005 decemberében pedig a Művészetek Palotájában megrendezett hangulatkoncertek sorozat keretében nyílt lehetősége szóló hangversenyen szerepelni. 9 hónapig egy észak-japán luxusszálloda előadóművészeként lépett fel. Hangversenyein a régi mesterek művei mellett szívesen tűzi műsorra a kortárs kompozíciókat is. 2006. június 7-én a Zeneakadémia Nagytermében rendezett diplomahangverseny alkalmával hangzott el Dohnányi Ernő D-dúr Hangversenydarabja, melyet Vági Orsolya szólaltatott meg gordonkán, Szabó Tibor karmester, és a fiatal művésznő barátaiból alakult kamarazenekar közreműködésével.

Kucsszó:

Kapcsolódó videó

 

Írja meg véleményét

Kizárólag belépett felhasználóink véleményére számítunk.


Videó ajánló: (új videók)